Nagy utazók vagyunk a férjemmel – utasbiztosítást mindig a Pannonsafe-nél kötöttünk!

Általános
www.pannonsafe.hu

www.pannonsafe.hu

A férjemmel egész Európát bejártuk, szinte minden országban voltunk már

A férjemmel mindig is nagy világutazók voltunk, nagyon szerettünk világot látni és olyan helyekre ellátogatni, ahová korábban nem volt lehetőségünk elnézni. Így aztán tulajdonképpen már mindent láttunk, amit utazóknak érdemes. Nem is tudom, melyik élményünket emelném ki, ha valamelyikről külön be kellene számolnunk, annyi sok szép emlékünk van. Nagyon szerettem például az európai körutazásunkat, amely során közösen barangoltuk be a legszebb európai országokat. Voltunk az Alpokban, kirándultunk a Kárpátokban, meglátogattuk a romantikus franciákat és a napsütötte Olaszországot is. Még dunai hajótúrán is voltunk együtt, azt is nagyon élveztük! A koronavírus járvány hatására az elmúlt évben itthon ragadtunk, így leginkább kisebb, egy-egy napos kirándulásokat tudtunk megtenni, de azt is nagyon élveztük. Persze már hiányoznak a nagyobb utak, ha tehetnénk, ismét hajóra vagy repülőre szállnánk, és meg sem állnánk a következő egzotikus országig!

Korábban, ha utaztunk, mindig kötöttünk utasbiztosítást. Bárhová megy is az ember, nem ért az elővigyázatosság, ez volt a mi filozófiánk. A legutóbbi nagyobb utak esetében már a www.pannonsafe.hu oldalon kötöttünk biztosítást, online. Az ügyintézés ugyanis nagyon egyszerű és kézenfekvő, mi pedig biztonságban érezhettük magunkat, hogy megkötöttük ezt a szolgáltatást. Tulajdonképpen annyi történt, hogy az oldalon kiválasztottuk az utasbiztosítás menüt, majd egy online űrlap kitöltésével megadtuk azokat a paramétereket, amelyekre szükségünk lenne, és amiben gondolkodunk. Ekkor a honlapon keresztül meg is tudtuk nézni a szóban forgó ajánlatokat, és a Pannonsafe díjkalkulátorának a segítségével kiválaszthattuk a megfelelő utasbiztosítási csomagot. Még a szerződéskötést is elintézhettük online! Az oldalon minden gyorsan és biztonságosan végbement, nekünk pedig utána már csak élveznünk kellett a felhőtlen utazást. Tovább

Eladó cégek hirdetései online.

Általános
eladó cégek hirdetései

eladó cégek hirdetései

Manapság már minden, ami csak lehetséges, köthető az online térhez. Az emberek az interneten kommunikálnak, jelentsen az egy beszélgetést, emailezést vagy éppen fájlok átküldését. Nagyban megkönnyíti az életünket, az biztos. Nyilván vannak árnyoldalai is, de nem akkor, ha az ember eladó cégek hirdetéseit böngészné, hiszen ebből a szempontból sok előnyt tapasztalhatunk! Első sorban azt, hogy sokkal szélesebb körben lehet válogatni, és sokkal több információt nyerhetünk rövid idő alatt a hirdetésekből. Attól függően, hogy egy komplett vállalkozást egy az egyben szeretnénk megvásárolni vagy eladni, illetve csak résztulajdon miatt érdeklődünk, ezekre a szempontokra is szűrhetünk az Uzletresz.com weboldalon, amely sorra szedi számunkra az országban elérhető eladó cégek hirdetéseit. Eszközállomány érdekli, szeretné bővíteni eszközeinek tárát? Ilyen hirdetéseket is megtalálhat a weboldalon, ami nem csak régiókra bontva, hanem főtevékenységre szűrve is biztosítja ezeket az információkat. Cégtulajdonosoknak és befektetőknek, valamint számos vállalkozónak biztosít egy praktikus felületet a bővítéshez, kezdéshez és újrakezdéshez. Jogi és tranzakciós tanácsadás is igénybe vehető a weboldal szolgáltatásai által, amire vásárlásnál és eladásnál bizonyosan szükség lesz! Tovább

A kutyaimádó nagymamámnak sikerült szereznem egy feliratos pólót.

Általános
feliratos póló

feliratos póló

Valaki az édesanyjára emlékszik gyerekkorából úgy, mint végtelen biztonságot nyújtó óvóhelyre. Az ember, aki mindig becsomagolta az uzsonnát neki, akinek mindig volt egy kedves szava és aki mindig eggyel jobbat gondolt a gyermekéről, mint mások. Nálam ezt a szerepet a nagymamám töltötte be. Mindig próbált borsot törni a szüleim orra alá, mikor még kicsik voltunk. Ha anyámék nem engedték meg, hogy csokit együnk, akkor is csempészett néhányat nekünk. Ha megtiltották otthon, hogy kora reggel számítógépezzünk, akkor mindig átszöktünk hozzá, ő pedig komoly bűntársunk volt ebben a műveletben.

Szerencsére még mindig jó egészségnek örvend és rendkívül fiatalos az élethez való hozzáállása. Sok fiatal megirigyelhetné a naprakészségét és a talpraesettségét. Még mindig nagyon szívesen járok hozzá a szabadnapjaimon. Arra a pár órára újra gyerek lehetek és nagymamám ugyanúgy félt engem mindentől, mint régen.

Nemsokára eljött a szülinapja, én pedig szerettem volna venni neki egy olyan ajándékot, ami nagyon személyes. Imádja a kutyákat, úgyhogy azt tartottam a legjobb ötletnek, hogy szerzek neki egy kutyás, feliratos pólót. Ehhez nem kellett sokat keresgélnem, mivel korábban már rendeltem pólót a lolmarkt.hu oldalról. Akkor is nagyon meg voltam elégedve vele és biztos voltam benne, hogy most is így lesz. Tovább

Hihetetlen, hogy mekkora bulit nyomtak a feleségemék az esküvő előtt!

Általános
BalatonPro lánybúcsú

BalatonPro lánybúcsú

Szó szerint nem hittük el a haverokkal. Két éve ilyenkor kértem meg a kedvesem kezét. Végre elhatároztam magam, hogy meglépem ezt a nehéz döntést, bár ezt megkönnyítette a mérhetetlen szerelem, ami köztünk tombolt, és tombol a mai napig is. A lánykérés után nem sokkal bele is vágtunk az esküvő szervezésébe, végül is, mire kellett volna várnunk? Az időpontot tavaly nyárra tettük, és meg is kezdtük a részletek kidolgozását, amibe egy legénybúcsú és egy lánybúcsú szervezése is tartozott.

Mindketten mozgósítottuk a baráti kört, én Istit, Ricsit, Rolit, Petit, és még három srácot az egyetemről, a párom pedig Kittit, Laurát, Regit, Dominikát, és még két csajt, akikkel együtt járnak edzeni. A cél közös volt: megrendezni a világ legkirályabb legénybúcsúját és lánybúcsúját. A végére egyfajta verseny is kialakult köztünk, de nem bántuk, ez motivált minket. És vajon ki nyert? A lányok, hát persze, hogy a lányok. És miért? Mert a „Felejthetetlen lánybúcsú a Balatonon – 5-30 fő részére – BalatonPRO” hirdetésen megakadt a szemük, és segítségül kértek egy profi céget a szervezéshez. Tovább

Visszaszedhető etikett címke kellékanyagot keres?

Általános
visszaszedhető etikett címke

visszaszedhető etikett címke

Új mosógépet vásárolt, ami tele van matricákkal? Ezeken a matricákon vannak feltüntetve a legfontosabb műszaki paraméterek, illetve sok más információ. Szerencsére nem kell felcímkézett géppel mosnunk, ami feltehetőleg nem illik a szoba berendezéséhez, hiszen egyszerűen el lehet távolítani ezeket. Emiatt is kapta a visszaszedhető etikett címke nevet, ami minden szempontból ideális választás abban az esetben, ha szeretnénk adatokat közölni, ugyanakkor szem előtt tartjuk, hogy a későbbiekben ezeket a matricákat szeretnék majd eltávolítani. Milyen területeken találkozhatunk még ezekkel? Általában az üveg és porcelán felületeken használnak ilyet, ugyanakkor ismerős lehet az ablakok, üvegtáblák kapcsán is. Ahol a gyártó szeretné felcímkézni a termékeit, ott szükség lesz a visszaszedhető etikett címke nyújtotta előnyökre. Ezeket felragasztás után könnyedén el lehet távolítani, ráadásul nem hagynak nyomot a felületeken. A DunaShop kínálatában elérhető kellékanyagok nagymértékben lefedik a mindenkori igényeket. Szimpla és hőérzékeny papír. azaz direkt termál alapanyagú címkék állnak rendelkezésre kínálatukban, ahol a visszaszedhető etikett címke is ebben a kategóriában elérhető. Ha minőségi kellékanyagokkal szeretne dolgozni, akkor ajánljuk figyelmébe a Dunasp.hu webáruházban elérhető termékeket, amelyek sokféle megoldást kínálnak a címkézésre! Tovább

A márvány nemcsak sajtban nyerő!

Általános
márvány

márvány

Tegyük fel, hogy Ön éppen építkezik! Ilyen esetben megannyi anyag használata felmerülhet az építkezés menete során; ezekből van, hogy ténylegesen is lesz valami, s van, hogy nem. Ha valaki elkötelezett az időtálló anyagok használatában, akkor számára a márvány használata mindenképpen jó megoldás lehet. Itt érdemes utánajárni a dolognak: http://idp.hu/marvany/ A márvány ugyanis kellően kemény, szilárd felépítésű kőzet; nem véletlenül alkalmazzák minden olyan esetben, amikor egyszerre van szükség eleganciára és időtálló kivitelre. A márvány most remek áron szerezhető be az ID&P-től, a cég weboldalán, ahol nagyon sokféle egyéb kőzetet is meg lehet rendelni. Tovább

Az allergiamentes fogpótlás csodát művel!

Általános
allergiamentes fogpótlás

allergiamentes fogpótlás

Különböző fogproblémák léteznek, amelyek súlyosságával kapcsolatban rangsorolni is lehet. A legrosszabb eset ugyanis, amikor ki kell húzni egy fogat, hiszen a helyére nem nő másik. Ilyenkor nem csak az esztétikummal akad gond, hanem különféle egészségügyi problémákat vethet fel a hiány a jövőre nézve. De van megoldás allergiamentes fogpótlás kapcsán és a fogpótlás kedvező áron is elérhető, egyúttal tartós és személyre szabott is a kezelési folyamat és az eredmény! A Hegedűs Dental Fogászat gondoskodik róla, hogy páciensei számára a lehető legjobb módszereket alkalmazza. Ezért is voksolnak a cirkónium korona mellett, ami egyben allergiamentes fogpótlást jelent. Akciós áron elérhető a pótlás ezen fajtája, ami jellemzően azoknak a legkedvezőbb megoldás, akik valamilyen fémre érzékenyek, hiszen esetükben problémamentesen alkalmazható. Fogaink ápolása és a rendszeres fogorvosi kontroll mellett elkerülhető a fogveszteség. Azonban előfordulnak olyan esetek is, amikor baleset miatt kitörik a fog, illetve a fogazat egy része. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy szükséges a fogpótlás, melyet allergiamentes anyagokból is meg lehet oldani. A fogszuvasodás elhanyagolása oda vezethet, hogy ki kell húzni a fogat. Emiatt is szükségessé válhat az allergiamentes fogpótlás. Tovább

LG V40 Thinq tokok a Te igényedhez!

Általános
LG V40 Thinq tokok

LG V40 Thinq tokok

Folyamatosan jelennek meg új készülékek a piacon, amelyek esetében ugyanúgy gondolni kell a gyártóknak a kiegészítők és tartozékok újítására is. Ezen belül nagy kereslet van a különféle mobiltokokra, melyek között az LG V40 Thinq tokok is megtalálhatóak. A Topkinalat.hu webshopban rengeteg termék közül válogathatsz attól függően, hogy mire is van szükséged. Minden elérhető a kínálatukban, ami a jelenlegi igényeknek megfelel. Muszáj valamilyen védelemmel ellátni a telefonokat, hiszen nagyon sérülékenyek. Elég ha véletlenül egy kicsit odacsapódik valami keményhez, máris ugrott a kijelző. Ez nem csak egy típusú készülékre igaz, hanem a legtöbb esetében elmondható. Ugyan léteznek önmagukban ütésálló mobilok, azért a nagyja nem ilyen, hiszen a ront a dizájnon. Amennyiben LG V40 Thinq tokok érdekelnek, a webshop felhozatalában számos fajtáját találhatod meg. A színek, anyagok és kialakítás szempontjából bőven van miből válogatni. Mivel egyúttal nem egyszerű a feladat, hiszen a külső jellemző mellett a legfőbb cél a megjelenésen túl, hogy valóban védje a mobilt. Az LG V40 Thinq tokok között Te is könnyen megtalálhatod a neked megfelelőt, hiszen a stílus mellett csak azt kell meghatároznod, hogy milyen típusú legyen a tok és így már le is csökkentetted a lehetőségek számát és könnyebben rátalálhatsz az igazira! Tovább

Budapesti konferencia központ környezettudatos épületben.

Általános
konferencia központ

konferencia központ

Azt mondhatjuk, hogy egyre többen figyelnek oda a környezetükre, ami nem csak a szelektív hulladékgyűjtésben nyilvánul meg, hanem azon más területeken is, amelyek segítségével kisebb ökológiai lábnyomot hagyhatunk. Minden kicsi számít, de ha olyan nagy dologról van szó, mint egy irodákkal és konferencia termekkel berendezett épület, akkor még nagyobb sikernek tudható be, ha az előbbi szempontoknak eleget tudnak tenni! A Moha ház, mint budapesti konferencia központ nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél kevesebb energiafelhasználásból lehessen kivitelezni az épület fenntartását. Köszönhetően a korszerű megoldásoknak, mindez teljesülni tud a valóságban is. Az új generációs irodaház otthont ad olyan eseményekhez is, mint a tréningek, szakmai összejövetelek, konferenciák. A konferencia központ kisebb és nagyobb létszámú rendezvényekhez egyaránt kellemes helyszínnel tud szolgálni. Az energiatakarékosság hatalmas előny, főleg azoknak, akik az irodaházban találták meg számításaikat. Alacsony rezsi költségek jellemzik ugyanis. A konferencia központ modern, ugyanakkor minimál stílus jellemzi. Akár széksoros, akár állófogadás elrendezés lenne a cél, minden igényre felkészülten biztosítják szolgálataikat. Tovább

A gyerekágyak igen sokfélék.

Általános
gyerekágy leesésgátlóval

gyerekágy leesésgátlóval

Aki a gyerekágyak keresgélésében van, annak nagyon sokat kel megnézni, mire megtalálja az igazit. A gyerekágy leesésgátlóval olcsón is megvásárolható a Gyerekagyplaza.hu oldalán. Náluk olyanokat talál, amelyek minden szempontból megfelelőek egy kisgyermeknek. Az első, ami feltűnik, hogy körbe támlásak, a gyerekágy leesésgátlóval emiatt is jó választás. Ez biztonságos alvást és használatot biztosít, ugyanis szivaccsal van ez a rész borítva. Ráadásul leesésgátló is szerelhető az elülső oldalára, ami rendkívül fontos az első időszakban. Ugyanis alvás közben sokat forgolódnak a gyerekek és könnyen le is eshetnek az ágyról. Ez az egyszerű szerkezet pedig garantálja, hogy erre nem kerül sor, így a szülő is nyugodtabban alhat. Tovább

Tároló doboz innovatív megoldásokkal.

Általános

tároló doboz

Csökkentheti vállalkozása szállítási és csomagolási költségeit, ha tudatosan olyan eszközöket választ, melyek lehetővé teszik ezt. Mi tudunk is néhányat, hiszen a Schoeller Allibert tároló doboz gyártó cég számos megoldást tesz elérhetővé azoknak a vállalkozásoknak, ahol a szállítás, valamint a tárolás mindennapos tevékenységek közé tartozik. Rengeteg olyan iparág van, amire ez vonatkozik, ezért is érdemes utánajárni, hogy milyen módon lehetne gazdaságosabban és nem mellesleg környezetbarát lehetőségekkel csökkenteni a kiadásokat. Tovább

Arany fülbevaló ajándékba?

Általános
arany fülbevaló

arany fülbevaló

Nagyon könnyű abba a hibába belefutni, hogy az ember csak azért választ ki egy adott ajándékot, hogy adjon valamit. Holott – legyen szó születésnapról, évfordulóról vagy csak puszta figyelmességről – az ajándéknak mindig személyre szólónak, átgondoltnak kell lennie, nem pedig semmitmondónak. De vajon egy arany fülbevaló Zafír Kincsesház, melyhez nem túl nehéz eltalálni, ha nőknek szánt ajándékot keres valaki, vajon mennyire számít elcsépeltnek?

Az arany fülbevaló mint ajándék kifáradt volna?

Amennyiben érdeklődőként ellátogat a Kincsesház weboldalára, azt fogja tapasztalni, hogy az ott fellelhető fülbevalók mindegyike kiváló ajándék tud lenni egy nő számára! Már az ősi kultúrákban is a viselője szépségét hivatott emelni a megfelelő fülbevaló; ha manapság már nem is feltétlenül tükrözi az arany fülbevaló egy hölgy társadalomban elfoglalt helyzetét, az arc szépségét ma is kevesebb ékszer képes jobban „aláhúzni”. Manapság a fülbevaló alap darabnak számít bármilyen nő eszköztárában, így ha az ajándékozni szándékozó tisztában is van azzal, hogy a meglepetést kapó személy tulajdonában több pár aranyból készült fülbevaló is van, az ilyen ajándék attól még szemernyit se veszít értékességéből. Tovább

Remek szülinapi buli.

Általános
szülinapi buli

szülinapi buli

Amikor egy jó kis születésnapot kell lebonyolítani, az sohasem lesz egyszerű. Arról van ugyanis szó, hogy azt mind az ünnepeltnek, mind a megjelenteknek élvezniük kell; egyik se kevésbé fontos, mint a másik, így aztán sok energiát kell belefeccölni, hogy minden a helyén tudjon lenni. A szülinapi buli akkor lesz igazán jó, ha a LogiKoffer is bevetésre kerül! Hogy mi az a LogiKoffer, és miért pont szülinapi buli esetében ajánlott használni? Nos, a fenti játék (mert arról van szó) sokak számára remek kikapcsolódást, szórakozást jelentő időtöltést takar, mely nemcsak gyermekek számára jelent izgalmas kihívást, de felnőttek is játszhatják – igaz, nem pont ugyanazt, amit a gyerekek. A LogiKoffer tehát egy nagyon izgalmas logikai kincskereső játék, melyet az ember egy bőröndbe zárva vesz kézhez; innen az elnevezés. Tovább